A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rehabilitációs- és fejlesztő központot nyitnak a Zárda épületében.

A boldogemlékű Hám János püspök alapította, Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek Társulata újra a régió betegeinek a szolgálatába áll, ugyanis hamarosan egy új rehabilitációs- és fejlesztő központot nyitnak meg Szatmárnémetiben. A rend karizmájából adódóan a nővérek kezdetetektől elsősorban betegápolással, gyógyítással, tanítással foglalkoztak, ezzel elismerté válva Szatmárban, és azon túl.

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye jubileumi sematizmusában olvashatjuk, már Hám János is az irgalmas nővérek segítségét kérte a város betegeinek ellátásában: „Az ő idejében fejezték be a ferencrendiek szatmárnémeti kolostorát. A rend ekkor még nem telepedett meg a városban, ezért az épületet az irgalmas nővéreknek adta, akik abban beteggondozót és árvaházat nyitottak. (…) A nővérek sorra bekapcsolódtak a szatmárnémeti, munkácsi, ungvári, beregszászi kórházak betegápoló munkájába.”

Az irgalmas nővérek létszáma, tevékenységi területük lefedettsége, 1842-es alapításuktól a kommunista diktatúra eluralkodásáig folyamatosan nőtt. Az egyházmegye százéves sematizmusából tudjuk, hogy a századfordulón 54 fiókházban 505 nővér is működött: „Az irgalmas-nénék önfeláldozó munkássága, Isten áldásától kísérve, időnek folyamán igen nagy, eredetileg nem is sejthetett növekedést nyert mélységben és terjedelemben. Ez intézetek szükségére az anyaház a múlt század nyolcvanas éveiben, és 1902-ben telkén hatalmas épületeket hozott létre mintegy 150 ezer koronányi költséggel, a saját erejéből. Az anyaház erkölcsi és szellemi nagy erejének, emellett anyagi áldozatainak is szinte meglepő tanúsága az ország különféle helyein, legutóbb már Észak Amerikában is, az ő kebeléből 1858. évtől kezdődőleg létre jött és táplált társházak 54-re, s a tartománybeli irgalmas-nénéknek 505-re növekedett száma… (…) Hám János püspök üdvözült lelke bizonyára örömmel szemléli, mily jó magot s mennyire áldott kézzel vetett el ő az irgalmas-nénék szatmári kolostorának a megalapításával.”

1948-ban aztán a Zárda épületét államosították, 1949-ben pedig a nővéreket az anyaház elhagyására kötelezték – plébániákon helyezkedtek el, hazatértek szüleikhez, vagy épp más családoknál kaptak menedéket. A működés 1990-ben történt újraindulását már csak kevesen élték meg, és vették fel újra a rendi ruhát. Karizmájuknak azonban ezután is próbáltak élni: segítettek a rászorulókon, ahol csak tehették. Most pedig újra egy segítő intézmény, egy rehabilitációs központ indítását tervezik. A Boldog Scheffler Jánosról nevezett központban gyógypedagógus, gyógytornász, logopédus, pszichológus, gyerekpszichiáter és szociális munkás is várja majd a klienseket és igyekszik széleskörű fejlesztéseket, rehabilitációs tevékenységeket biztositani gyerekeknek, felnőtteknek, és ezek családjaiknak egyaránt. A megyehatárokon innen és túlról várják majd mindazokat, akiknek valamilyen mozgás- illetve kognitiv fejlesztésre, specifikus szenzoros- illetve szenzomotoros fejlesztésre, az iskolai helytállást segítő foglalkozásokra, kommunikáció- illetve beszédfejlesztésre van szükségük.

A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rehabilitációs központja a Zárda épületében, a G. Coşbuc utca 2-es szám alatt indul, fiatal, szakképzett és gyakorlott szakemberek egyesítésével. Ünnepélyes megnyitására május 28-án, délután négy órától kerül sor. A központ a régiónkban jelentkező, megnövekedett igényre igyekszik válaszolni, célul tűzve ki a korszerű, időben elkezdett fejlesztést és rehabilitációt, a prevenciós munkát, ezáltal biztosítva a kliensek életminőségének, közérzetének javulását, valamint a társadalomba történő minél hatékonyabb beilleszkedését.