Tartásvizsgálat

Szenzo-motoros állapotfelmérés (AMV)
2018-02-13
Mozgásvizsgálat
2018-02-13
Mindent mutat

Tartásvizsgálat

Tartásvizsgálat

Tanulási zavar veszélyeztetett gyermeknek tekintjük azokat az 5-8 év közötti (II. osztály végéig) gyermekeket, akiknél a tanulási zavar veszélyeztetettség klasszikus tünetei közül több is megjelenik. (lásd lennebb)

Minden tanulási zavar veszélyeztetett gyermek három különböző felmérésben részesül, hiszen fontos beazonosítanunk a tünetek hátterét, hogy leghatékonyabban tudjunk beavatkozni.

Alkalmazott vizsgálatok:

  • szenzomotoros felmérés – az organikus éretlenség vizsgálatára
  • a gyógypedagógiai felmérés – a kognitiv terület/intelligencia vizsgálatára
  • részsképesség vizsgálat – az egyes részképességek célzott vizsgálatára

Fontos tudni:

  • tanzavar veszélyeztetett gyermeknek tekintjük azt az gyereket aki normál intelligencia szint mellett, az elvárhatónál lényegesen alacsonyabb motoros/perceptuális teljesítménnyel rendelkezik (óvodás illetve I.osztály), amely sajátos kognitív tünet együttessel jár együtt.

A tanulási zavar veszélyeztetettség tünetei:

  • Rendezetlen, bizonytalan mozgás: egyensúlyérzékelés zavara (összerendezetlen mozgás, ügyetlen, gyakorta megbotlik, elesik).
  • Bizonytalan testséma: nem tájékozódik megfelelően a saját testén, a téri tájékozódásban. A saját test a kiinduló pont (fenn, lenn, jobb-bal irányok  megkülönböztetése)          Következménye: az olvasásban/írásban fellépő problémák, számolási műveletek nehézsége; az iránytartás a sorvezetésben; betűk számok, műveletek felcserélése.
  • Téri orientáció zavara: nem tud felmérni alapvető térbeli távolságokat; bonyolultabb mozgásformációkat nem képes pontosan végrehajtani.
  • Alakfelismerési zavar (percepciós zavar): rész-egész viszonyítás problematikája, gyakran társul a színtévesztés is.
  • Gyenge ritmusérzék: gyakori az amuzikalitás, a nyelv alapvető ritmusát, zeneiségét nem képes érzékelni. Ez a szótagolásnál, elválasztásnál jelentkezhet problémaként.
  • Rossz beszédhang megkülönböztető képesség: összefüggésben van a hallási differenciálás fejletlenségével.
  • Figyelmetlenség: koncentrációs és figyelem megosztási zavarok (elterelhetőség, szétesettség)
  • Szerialitás hiánya: az egymásutániság felfogásának nehézsége (csak az egyszerre jelenlévő ingereket tudja hatékonyan feldolgozni, egymás után következő utasításokat nem tud követni).
  • Beszédértés, beszédprodukció elmaradása (beszédmotoros mozgások nem tudatossága, szegényes szókincs, összefüggő beszéd hiánya, tárgyas bővítményű mondatok hibás alkalmazása, beszédértési gondok).
  • Nagy és finommozgás koordinációjának zavara: legdöntőbb szakasz 6 éves kor körüli időszak! (vonalvezetési gondok, rajzolási nehézségek, rajzolás elutasítása; problémás mozgáskordináció, nem tudja követni a mozgásokra vonatkozó utasításokat, még akkor sem, ha bemutatják neki; szabálytalan ceruzafogás).