A tanügyiseket képezték (Videó)

Szülőértekezletek után szűrés kezdődött
2017-11-14
Videó-összefoglaló a fejlesztő táborokról
2017-11-14
Mindent mutat

A tanügyiseket képezték (Videó)

Az óvónők és óvodapszichológusok mellett a tanítónőket és iskolapszichológusokat is bevonták abba a képzésbe, amelyen az eltérő fejlődés jeleit, annak hátterét és a megoldást jelentő terápiákat mutatták be – mindezt a szűrőprojekt második évének kezdetén.

Második évét kezdi a “Fejlődési rendellenességeket szűrő, megelőző és kezelő többéves, átfogó program iskola előtt álló gyerekek számára 2014-2017” elnevezésű projekt, amelyet Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala kezdeményezett, és amely a Boldog Scheffler János Központ, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, illetve a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont partnerségében valósul meg. A projekt az eltérő fejlődésű gyerekek kiszűrését tűzte ki célul Szatmárnémeti óvodáiban, de szükség esetén terápiákkal zárkóztatják fel társaikhoz a gyerekeket, majd utánkövetik, az első iskolai években is.

Ahogy az első ciklust, így a másodikat is képzéssel kezdték, a tanügyben dolgozókat készítették fel október 12. és 14-e között a szatmárnémeti G. M. Zamfirescu Művelődési Házban. A három nap során közel kétszáz óvónő és tanítónő vett részt a képzésen, amelyet a projektvezető Boldog Scheffler János Központ meghívására Lakatos Katalin PhD, a Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány szakmai vezetője tartott. Előadásaiban az organikus éretlenségről, -zavarról, -sérülésről, ezek kialakulásának okairól, a tünetekről beszélt. Kiemelte a vizsgálatok fontosságát a megállapításában és pontosításban illetve megmutatta a megoldást: a szenzomotoros terápiák, így a tervezett szenzomotoros fejlesztések (TSMT) és a hidroterápiás rehabilitációs gimnasztika (HRG), a kiegészítő terápiákkal, csomagokban.

Lakatos Katalin megpróbálta a pedagógusokat közelebb hozni a gyerekek érzéseihez: “Én heti 20-25 órát dolgozom gyerekekkel, a közönségnek azok a példák a legjobbak, amelyeket az életből, terápiákból hozunk. A pedagógusok tudják, mit éreznek, amikor egy őket zavaró gyerekre nem tudnak hatni – legyen az hiperaktív, figyelemzavaros, beilleszkedési nehézségekkel küzdő, vagy agresszív -, de a gyerekről ritkán gondolják el, hogy neki milyen lehet ilyennek lenni. Tehát, ha egy kicsit a gyerek oldaláról is mondjuk a problémákat, akkor remélhetőleg, empátiát váltunk ki a pedagógusokból és az már a megoldásnak egy lépése lehet.”

Fazekas Brigitta, a Boldog Scheffler János Központ szakmai vezetője a szűrőprojekt újdonságairól beszélt: “Azok a gyerekek, akik a tavaly nagycsoportosak voltak, már iskolásak lettek, ezért a képzésbe az idei évtől bevontuk az óvónőkön túl a tanítónőket és az iskolapszichológusokat is.” Fazekas Brigitta hozzátette, fontos, hogy a pedagógusok mellett a szülők is a valós problémákra és a lehetőségekre figyeljenek, nem pedig a sokszor megalapozatlanul elhangzó szóbeszédekre: “Nagyon sok gyereknek pecsételik meg a sorsát azzal, hogy későn kerülnek szakemberhez amiatt, mert a szülők megoldást keresve összeolvasnak dolgokat, vagy szóbeszédekre támaszkodva várják, hogy a probléma magától megoldódjon, hiszen sokan mondják ‘kinövi a gyermek’… A jelekre igenis tudatosan oda kell figyelni úgy szülőnek, mint pedagógusnak és szakembernek. Ez egy úttörő munka, de van fejlődés, így a 2013-mas próbaprojekthez képest, a jelen projektben résztvevő gyerekek száma csak tavaly megduplázódott.”

A művelődési házban tartott képzésen részt vett Szejke Ottilia elemi oktatásért felelős szaktanfelügyelő, valamint Sînziana Cristea, a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrásközpont igazgatója is. Szejke Ottilia elmondta, időben érkezettnek érzi a szűrőprojektet és eredményeket vár: “Mi, a tanügyben dolgozók évek óta tudjuk, hogy történik valami, ami aggodalomra ad okot. Tudom, hogy a pedagógusok sok esettel találkoztak már, amikor a gyerekeknek több figyelemre lett volna szükségük, de a szülők nem voltak hajlandók tudomást venni a problémáról. Most eljutottunk arra a pontra, amikor több intézmény is rájött, egyedül nem tudja megoldani a helyzetet. A Boldog Scheffler János Központ kezdeményezése azt hiszem, éppen időben érkezett. Az intézmények összefogásának eredményeként remélem, hogy könnyebb lesz a tanügyben dolgozók munkája, és mindez a gyerekek javára lesz.”

Sînziana Cristea is a csapatmunka fontosságát emelte ki: “Mindig úgy gondoltam, hogy csak csapatban dolgozva – jelen esetben tanügyiek, szülők, különböző területek szakemberei – lehet megoldást találni azokra a problémákra, amelyekkel szemben állunk. Egymással egyeztetve döntéseket hozni, ezeket gyakorlatba ültetni, és meggyőzni a szülőket, hogy az időben történő ráhatással megelőzhetők a komolyabb gondok, valamint, ha kialakultak, akkor kevesebb idő- és energiaráfordítással kezelhetők. Jelen projekten egy professzionális csapat dolgozik, a szülőktől érkező visszajelzések alapján valódi hatékonysággal, ezért nyugodtan ajánlom a szűrésben való tevékeny részvételt.”

A képzés végén a résztvevők tünetlistákat kaptak, amelyek segítségével az óvodákban és az előkészítő osztályokban elvégzik az első szűrést. A szűrésen fennakadt eseteket a Boldog Scheffler János Központ szakemberei vizsgálják újra meg – célzott vizsgálatokkal – ha a szülők igénybe veszik a projekt keretén belüli ingyenes első vizsgálatot, ha pedig szükséges, terápiákat, esetleg otthoni foglalkozásokat ajánlanak. A projekt minden évben ellenőrzi az új, óvodát kezdő gyerekeket, és továbbköveti a már felmérteket. Azt remélik, hogy a programnak köszönhetően lényegesebben kevesebb hiperaktív, figyelem- vagy tanzavaros, viselkedési problémás és agresszív gyerek lesz, ezzel ellentétben pedig nő majd a boldog, kiegyensúlyozott gyerekek száma.

Második képzés

TOVÁBBI FOTÓK: